D-vitamin

A D-vitamin csonthatása már az 1920-as évek óta ismert. Az utóbbi években igazolódott, hogy szerepe a szervezetben jóval összetettebb. Az aktivált D-vitamin valójában szteroidhormon, amelynek receptora szinte minden sejttípusban kimutatható, és több mint 200 gén átíródásának szabályozásában van igazolt szerepe. Így kiemelkedő szerepe van reprodukció során.


A D-vitamin-hiány jelenleg elfogadott határa <30 ng/ml, oka a napsugárzás hiánya. Ennek alapján a D-vitaminhiány az egyik leggyakoribb hiányállapot a fejlett világban, ami a vázrendszeri kórképeken kívül sok más betegség kialakulásában is szerepet játszik. Alacsony D-vitamin-szint mellett csökken a kalcium felszívódása, gyorsul a csontátépülés sebessége, csontvesztés alakul ki. Emellett csökken az izomerő. A meddőség okai között is felsorolható a kórosan alacsony D-vitamin szint, amelyet kivizsgálás alkalmával mindenképp célszerű ellenőrizni.


Habár a D-vitamin önmagában nem alkalmas a csontritkulás kezelésére, hiányában az osteoporosis kezelésében alkalmazott készítmények hatékonysága jelentősen csökken.
Egyre több vizsgálat bizonyítja a D-vitamin-pótlás és kezelés vázrendszeren kívüli előnyös hatását. A D-vitamin adása szerepet játszik sok autoimmun betegség, fertőzés, szív- és érrendszeri kórkép, illetve tumor megelőzésében. Gyermeket tervezőknek, főleg őszi-téli időszakban javasolt a szedése.


Ezért a különböző okokból UV-B sugárzáshoz nem jutó felnőtteknél is indokolt D-vitamin-pótlás a 30 ng/ml-es érték eléréséig. A D3-vitamin kezelés biztonságos.
Szükséges adagját, jó közelítéssel (+100 NE adása két hónapig → 1 ng/ml szérumszint-emelkedés) képlettel lehet kiszámolni. Klinikai vizsgálatok alapján napi 10 000 NE tartós adása sem veszélyes a legtöbb ember számára.