Hírek

Mikor születnek a gyerekek?

 

Halogatás, várakozás, bizonytalankodás, kétségbeesett sürgetés között görcsös küzdelemben szenved a gyermeket várók egy része. Hogyan segíthetnénk nekik?


1 tévhit
 

„Belevágunk a babaprojektbe, már lassan fél éve dolgozunk rajta”
 
Ezen és hasonló kijelentések megjelenése egyidős a mesterséges megtermékenyítés elérhetőségével. Azóta sokan fogalmaznak, úgy hogy a teherbeesés akarat és döntés által uralható. Ami azonban roppant nehéz, munkás dolog. A fogamzásgátlók elterjedése után eluralkodott egy tévhit miszerint racionálisan szabályozhatóvá vált a fogamzás.
Akkor mondható ki, hogy egy pár meddősséggel küzd, ha egy év rendszeres nemi élet mellett nem jön létre a kívánt terhesség.

2 tévhit

„Az a lényeg hogy szeressen”

Külföldi meddőségi központokban végeztek felmérést a kezelés sikerességét illetően.
A párkapcsolatok és a sikerességi ráta között meglepő összefüggést találtak. A házasságban élőknél jobbak voltak az eredmények, mint a kapcsolatban lévőknél illetve a programba egyedül belevágóknál. Ezáltal arra a következtetésre lehet jutni, hogy minél erősebb egy nő biztonságérzete annál könnyebben fogan meg. Nagyon fontos lenne az elköteleződés a párok között.

3 tévhit

„Még várjunk, ráérünk még a gyermekvállalásra”

Sokan halogatnak, nem érzik még képesnek magukat, hogy egy életen át mindennapi gondját viseljék egy gyermeknek. Az állandóság a felelősségvállalás terhe sokakban feszültséget szül. Minél később szánja rá magát a gyermekvállalásra a pár annál jobban csökkenek az esélyek. Sajnos a 35 és a 40 éves éltkor egy nagy vízválasztó a női reprodukcióban.

 

4 tévhit

„Jövő ilyenkorra már itt lesz a baba”

Az idő szabályozása csapda. Az időzítés nagy problémája, ha mégsem úgy történik, ahogy eltervezték akkor jön a görcsös akarás, ami szintén súlyos gondokat okozhat a pároknak. Sokszor tapasztaljuk, hogy mennyi együtt küszködésen mennek keresztül a gyermekért hozzánk fordulók, és mikor végre megtörténik a csoda és létrejön a terhesség, mire megszületne a baba ,a kapcsolat olyan szinten megromlik, hogy különválnak. Ha lombikprogram az egyetlen választható út, a hit és a türelem elengedhetetlen része a kezelésnek.


5 tévhit

„Leleteimen ez áll: meddőség k.m.n.”

Statisztikai adatok alapján, ma Magyarországon a párok 15%-ára kimondják, hogy meddő.
Valójában a párok 15%-a akar gyermeket de még gyermektelen. Nagyon meg kellene fontolni, hogy kire és mi alapján mondjuk ki azt, hogy terméketlen, mert ezt utána stigmaként hordozni rettentően nehéz. A városi ember sok autoriter viszony közepette, stresszben él. Sok gyermek érkezését az késlelteti, hogy nem teremtődik megfelelő intimitás és egymásra figyelés a pár között. Nem ébred fel az igazi vágy, ami jelentősen megnöveli a fogamzás esélyét.

Mindenképpen a kivizsgálást célszerű meddőségi központokban végeztetni ahol a célirányos vizsgálatok, és egyben célzott kezelési módok elérhetőek.