Késői gyerekek


   Tavaly már minden 38. újszülöttet negyvenéves vagy annál idősebb nő hozott világra Magyarországon (KSH 2010 –es statisztikai évkönyv).
Az ötödik X-be lépett anyák 2349 gyermeknek adtak életet, s ehhez jött még öt csecsemő, akinek a mamája a szüléskor már belépett a hatodik X-be.
Harminc évvel ezelőtt feleannyi alkalommal sem vállalták a biológiailag lehetséges utolsó évtizedben a terhességet a nők (az 50 év fölötti szülések ritka kivételek voltak). 1980-ban csupán 1044 középkorú nő szánta el szülésre magát, ez azt jelentette, hogy akkoriban minden 142. újszülöttnek volt negyven éves vagy idősebb mamája.

A középkorú nők újszülöttjeinek száma tavaly annak ellenére emelkedett 7 százalékkal 2009-hez képest, hogy az ikerszülések száma ezzel párhuzamosan éppenséggel visszaesett 10 százalékot.
Az ikerszülések hátterében gyakran a mesterséges megtermékenyítés áll, mivel a reprodukciós képesség növelésén gyakran e módszer tud csak segíteni.

Leggyakrabban a kettő-három embryo visszaültetése révén gyakoribbak a „lombik ikrek”.
Az előző visszaesést az indokolhatja, hogy egyre inkább elterjed hazánkba is az egyes embryo transzfer, a legéletképesebbnek ítélt embryo egyedüli visszaültetése az anyaméhbe.

A 40 és 49 év közötti korosztály utoljára a hatvanas évek elején szánta rá magát olyan magas arányban a gyermekvállalásra, mint a múlt esztendőben. Akkor tízezer asszony közül 36-an hordták ki a magzatukat, ami nagyon rossz aránynak számított.

A KSH Népességtudományi Intézetének hírlevele a Korfa francia modellszámításokra hivatkozva arról tudósít, hogy a teljesen egészséges nőknek 30 éves korában 75 százalékos az esélye az egy éven belüli teherbeesésre, 35 éves korra 60%, 40 éves korra 44 százalékra csökken az esély.

A gyermekvállalás sikerességét a férfiak életkora ugyancsak befolyásolja, de a jelentősége kisebb, mint a nőknél. 2009-ben 499 házasságban élő ötvenes és 51 hatvanas úrnak született gyereke.

A negyven éves kor feletti szülés a legelterjedtebb Budapesten, tízezer ötvenes nő közül 48-an vállalták magzatuk kihordását a fővárosban.